Cégünkről

A DiákHolMi Kft. 2011 novemberében alakult Győrben. Alapítója és vezetője Kovács Csaba, a győri Révai Miklós Gimnázium számítástechnika szakos tanára, tulajdonostársa a nagyobbik fia, Kovács András.

csaba                                     13512_828334827202948_5473840098765689716_n

    Kovács Csaba: 06 20/ 969-1417                                                    Kovács András: 06 30/ 859-1017

A társaság céljai, elképzelései diákokhoz kapcsolódnak, az oktatással, felvételikkel és a szabadidő hasznos és kellemes eltöltésével kapcsolatban nyújtanak információkat.

Az egyik fontos cél, hogy könnyebbé tegyük a tanulni akaró diákok felvételijét a középiskolába illetve egyetemre. Ennek eléréséhez szakképzett, tapasztalt tanárok vezetésével szervezünk tanfolyamokat, felkészítőket. A későbbiekben szeretnénk segítséget nyújtani azok számára is, akik csak néhány alkalommal, vagy adott tananyaggal kapcsolatban kérnek segítséget.

A másik cél, hogy általános és középiskolás gyerekek részére a tanításon kívüli időszakban olyan aktív pihenésre alkalmas táborokat szervezzünk, ahol a diákok pedagógusok és pedagógusjelöltek felügyelete mellett pihenhetnek, sportolhatnak és szórakozhatnak, de lehetőségük van tanulásra is.

Az alapítók tapasztalataikat az elmúlt több, mint 15 évben szervezett iskolaelőkészítő táborokban (gólyatáborokban) szerezték, ahol az elsős középiskolás diákok az iskola megkezdése előtt már találkozhattak egymással, osztályfőnökükkel, tanáraikkal, igazgatójukkal, segítve ezzel is az új közösség kialakulását. A sporttáborokba egész Dunántúlról jelentkeztek a sportolást, mozgást szerető gyerekek, az idegen nyelvi táborokban részt vevő diákok rákényszerültek, hogy a táborokban is forgassák szótárfüzetüket, – ami nem mindig kellemes elfoglaltság – s a nyelvvizsgára készülve megerősített, felfrissített tudással rendelkezzenek. A szabadidős táborok a pihenést, regenerálódást szolgálják gyerekeknek és családoknak egyaránt.

Nem feledkezünk el az egyetemeken és főiskolákon tanuló diákokról sem, részükre a balatoni nyaraláson kívül külföldi utakat, programokat kínálunk.